Népkör makett

Jeszenszky Tibor képe

 Bevezető
Az 1872-ben alakult Függetlenségi Körből fejlődött ki 1921-ben. Ekkor erősödött meg műkedvelő társ.-a, amely először csak az egyesület társalgójában felállított dobogón játszott. Ezek az előadások leginkább táncmulatsággal egybekötött műsoros estek, kabarék voltak telt ház előtt. Később áttértek az egész estét betöltő színműelőadásokra. Az első ilyen előadás Berczik Árpád: Az igmándi kispap c. népszínműve volt. 1925-ben felépült a színházterem, egyelőre még csak ideiglenes színpaddal, ekkor a Legényegylet színjátszói is beleolvadtak a Népkör jól szervezett társ.-ába, amelynek vezetésével a Pécsről hazahívott hivatásos színész-rend.-t, Garay
 Bélát bízták meg. 1928-ban elkészült a modern nagyszínpad is. Ezután hosszabb szünet következett, és csak 1932-ben kezdődtek újra az előadások a kissé felbomlott műkedvelő gárdával. Ezt a társ.-ot 1933-ban újjászervezték, vezetője továbbra is Garay Béla maradt. Sok hivatásos színésszel, zenésszel állandó társ. jött létre, amely színvonalas előadásokat tartott. Újabb kétévi szünet, és újabb átszervezés következett, az egyesület Magyar Olvasókör néven kezdte meg működését. Állandó színházi élet bontakozott ki. Ezekben az években volt a Népkör első fénykora. Az egy. vezetője, Zsig mond Cathry Ferenc régi ismert művész volt, aki 1937-ben ünnepelte 45 éves színészi jubileumát. Az ő halála után Garay Béla rendezte a darabokat, de többször rendezett Richter János és Szabó Márton is.
Az önkormányzat és anyaországi támogatók révén sikerült felújítani a Népkör épületét, amelyet 1995 decemberében Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke avatott, és dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök szentelt fel.  Ezzel javultak a munkakörülmények, aminek köszönhetően a Népkörben jelenleg mintegy 500 aktív tag tevékenykedik a következő szakcsoportokban: népművészeti szakosztály (néptánc-, népzenei- és népdalcsoport), rajziskola, képzőművészeti csoport, kézimunka csoport, nemezelő szakkör, gyermek-, valamint felnőtt színjátszó csoport, illetve klasszikus táncklub. Az öntevékeny formák mellett a Népkör fesztiválok, előadások, hangversenyek, irodalmi és társas estek, vetélkedők, szemlék, találkozók, ismeretterjesztő előadások és más kulturális rendezvények szervezését is végzi, és vállalja ilyen jellegű szolgáltatások nyújtását társadalmi, gazdasági és más szervezeteknek. 
 2
A makett ismertetése 
 
A makett megtervezése több fénykép részletes áttanulmányozása alapján készült.  A következő főbb egységekből áll:  -az épület -tetők -az alap -lámpák.
 
Az összeállítás munkafolyamata
 
 
A következőkben a munkafolyamat lépései részletesebben is be lesznek mutatva.
 
festés
A részek kivágása
hajtogatás
ragasztás
A lámpák elkészítése és felragasztása
 3
1.) Festés
 
 
 
 
 A festésnél célszerű ceruzákat alkalmazni, a következő színekben:  -piros (tetők) -világoszöld (falak) -sötétzöld (díszítések a falakon) -rózsaszín (díszítések a falakon) -világoskék (ablakok) -szürke (járda) -világosbarna (az ajtók alja)
 
 
 
 
 
 
 
A befestett makett
 
 
 4
2.) A részek kivágása
 
 
 A részek kivágásához célszerű kisebb méretű, éles ollót használni, mivel vékony, 75gr-os fotokopír papírról van szó. A szkalpel használatát lehetőleg kerüljük. 
 
 
A kivágandó részek
 
3.) Hajtogatás 
 
 A hajtogatást célszerű valamilyen élesebb tárgy, pl. vonalzó peremén végezni.  A lehajtott részeken menjünk át mégegyszer a vonalzóval, hogy a hajlítások szép egyenesen rögzüljönek.  
 5
4.) Ragasztás
 
 A ragasztásnál tartjuk be a következő műveleti sorrendet:  1.) az épület összeragasztása 2.) a tetők felragasztása 3.) az alap ráragasztása az épületre 4.) a lámpák két oldalának az összeragasztása és a makettre ragasztásuk.  A ragasztások helyeit pontok jelölik. 
 
 
Az osszeállítás folyamata
 
 A kész makettnek készítsünk dobozt valamilyen keményebb anyagból (karton, esetleg

Iskola típusa : 
Általános iskola
Osztály: 
Típus: